2005-ben kezdtem el taekwondozni a BHSE-ben 45 éves fejjel 12 éves versenysportot   követő 27 éves    szünet   után, amit csak másfél év shotokan karate és BLSZ III-as hobbi foci   színesített.

    A taekwondot elsősorban lányomnak, Kiss Fanninak köszönhetem, aki amikor feladta   egyébként eredményes ritmikus gimnasztika pályafutását több harcművészeti edzés   megtekintése után a taekwondo mellett tette le a voksát. Ebben a harcművészeti ágban,   ami  egyben olimpiai sportág is, találta meg folytonosság lehetőségét, vagyis a lazaságot,   a  ritmusérzéket, a szépen és precízen kivitelezett mozdulatokat, a dinamizmust és  lendületet.  Miután a döntése végleges lett, én is döntöttem, ki kell próbálnom magam. A fizikai hiányosságaimat elszántsággal próbáltam, próbálom ma is kompenzálni, igaz, ma már más szinten.

  Az alapokat Breznai Áginak (aki akkoriban a kezdőkkel foglalkozott) köszönhetem, így amikor 2005 nyarán felvetődött az önálló klub alakítás ötlete, azonnal csatlakoztam. Célunk az volt, hogy szélesebb körben terjesszük a taekwondót, hogy olyan klubbot hívjunk életre, ahol a versenysport mellett a hobbisportolók, a kicsik és a már nem éppen ifjak is megtalálják helyüket, számításukat, töretlenül fejlődhessenek, meglássák, megtalálják az "utat".

  Nekem nincsenek versenyeredményeim, de ott vagyok minden versenyen, hogy buzdítsam a társaim és együtt örüljünk az elért sikereknek, vagy közösen elemezzük ki a kudarc okait. Igyekszem példát mutatni minden klubtársamnak akaraterőből, szorgalomból, fegyelemből (ez utóbbiban azért még én is az "út" elején tartok ) és bebizonyítani, hogy a sportolást sohasem késő elkezdeni. És mellesleg megszabadultam 6 kg-tól és a dohányzástól, kaptam viszont újra és újra előjövő izomlázat, edzőket, akik még bíznak a spárgámban, vidám hangulatú edzéseket, egymást segítő edzőtársakat. Ha netán valaki túl patetikusnak találja mindezt, tegyen egy próbát.