
2010. 04. 17-én rendezték meg Tápióságon a IX. Formagyakorlat Országos Bajnokságot, amit a Tornádó Harcművészeti Egyesület rendezett.
A program reggel 7- 9-ig a regisztrációval kezdődött. Utána kis technikai értekezlet, sorsolás és 10 órakor Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke, megnyitotta a versenyt.
Kettő versenyzővel vettünk részt a megmérettetésen. Mindkét lány indult egyéniben és együtt párosban.
A felnőtt női B kategóriában Andrejszky Yvett kezdett, aki az első formagyakorlatára 6,8; 6,9; 6,8; 6,9; 6,8-at kapott. Ez egy jó indítás volt a kategória első versenyzőjétől. Közvetlenül utána Kiss Fanni lépett pástra, aki 6,6; 7,1; 7,0; 6,5; 7,0-s eredményével kicsit megosztotta a bírókat. Kategóriájukban még 5 versenyző volt, akik az első körben hasonló pontokat kaptak, így nagy izgalommal vártuk a második kört. Itt ismét Yvett kezdett, aki leküzdve az első kör izgalmait, jobban koncentrálva 7,1; 7,1; 7,0; 7,0; 7,1-es eredményével feladta a leckét a többieknek. Fanni vette az akadályt, ő is erősebbnek bizonyult a második körben, mert 7,2; 7,1; 7,0; 7,0; 7,1-es pontozással végzett. Miután mind a 7 versenyző eljárta a 2 formagyakorlatát kihirdették az eredményeket. Kiderült, hogy Kiss Fanni erős második gyakorlatával megszerezte az első helyet, míg Andrejszky Yvett a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A jó egyéni kezdés megalapozta a lányok és a szurkolók jó hangulatát a páros előtt, ahol is a két lány már nem egymással, hanem együtt küzdött az érmekért.
Az ebédszünet után folytatódtak a versenyek.
Kategóriájukban megint elsőnek kellett bemutatniuk a formagyakorlatukat, ahol a 7,6; 7,2; 7,5; 7,4; 7,9-es eredménnyel magasra tették a lécet. Második körben hasonlóan szép eredménnyel, 7,5; 7,6; 7,5; 7,7; 7,8-as pontozással zárták a versenyt.
A második kör eredményeit látva nagyon bíztunk a jó szereplésben, ami sikerült is, mert a páros aranyérmet szerzett és ezzel megszerezték a Magyar Bajnoki címet.
Így 2 arannyal és egy bronzzal zárta csapatunk az első formagyakorlat versenyét.
A lányok sikerein felbuzdulva, remélhetőleg minél többen fognak kedvet kapni, hogy megmérettessék magukat a következő formagyakorlat versenyen.
Irta: Kiss Adrienne