Fooldal Taekwondo Ute fóruma Rolunk Edzeseink
Hirek
Galeria Videok Linkek Elerhetoseg
RÓLUNK
Breznai Agnes
Kiss Adrienne
Kiss Jozsef
Tagjaink

Ute Taekwondo


   

    2005 nyarán fogalmazódott meg bennünk a terv, hogy szeretnénk egy saját csapatot csinálni, ahol kortól,   nemtől függetlenül mindenki megismerheti és elsajátíthatja ezt a tradicionális harcművészetet, illetve   olimpiai sportágat. Célunk az, hogy a versenysport mellett minél több emberrel szerettessük meg a sportot,   a rendszeres mozgás örömét.


  Ebben szerencsére partnerre találtunk az Újpesti Torna Egyletben, ahol a Judo   szakosztály égisze alatt megkezdhettük munkánkat.

  2005 november 2-án tartottuk első edzésünket, akkor még szerény, 7 fős létszámmal. A korosztály   széles skálája miatt hetente háromszor tartunk felnőtt és kétszer gyerekedzést, ahol a folyamatos és   kitartó munkának köszönhetően egyre nagyobb létszámban vagyunk jelen.

 A tapasztalatok szerint nem lehet elég korán kezdeni a sport megszerettetését, így most indítottunk az óvodás korúak részére is tanfolyamot, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a kicsik a taekwondo szépségével. Az évek folyamán egy nagyon jó csapat alakult ki, edzéseinkre a sportolóink különböző célokkal járnak. Van, aki hobbiból, van aki komolyabb szándékkal, van akit csak a mozgás öröme és a jó hangulatú edzések, van akit a minél magasabb övfokozat és tudásszint elérése illetve a minél eredményesebb versenyzés motivál.

 Edzéseinkre a kemény munka jellemező, melynek eredményeképpen sportolóink sikeresen teljesítik a vizsgákat, illetve készülnek fel a versenyekre. A 2009-s OB-n minden indulónk dobogós helyezést szerzett, 3 ezüst és 2 bronz éremmel zártuk a versenyt.

 Nagyon büszkék vagyunk, hogy egy ilyen patinás klub falai között edzhetünk, dolgozhatunk, versenyezhetünk.

 Vezetőedző Breznai Ágnes, aki jelenleg a Magyar Junior Válogatott edzője, 10 éves versenyzői és 7 éves edzői tapasztalattal rendelkezik és Kiss Adrienn, aki ugyancsak több OB aranyat tudhat magáénak.

2005-2010 © Ute Taekwondo
Webszerkesztés: Email: otton@freemail.hu   Weboldal: Otton weboldala